2008. június 30., hétfő

Cicvarek gépe - Pfaff Quilt Expression 2046

Prológus
Lelkes szélmalomharcot folytatok a dohányosokkal; próbálom bebizonyítani nekik, hogy az egészségkárosításon túl özön pénzt is belefüstölnek a nagyvilágba. Állításomat igazolandó 2003. januárjában elhatároztam, hogy Férjem is és én is virtuális nikotinfüggővé válunk, azaz minden hónapban az aktuális fizetésünkből átutalunk egy külön bankszámlára annyi pénzt, mintha Ő is és én is elszívtunk volna egy-egy doboz koporsószeget. Akkor ez havi 10.000 Ft-ot jelentett fejenként. Decemberre összegyűlt 240.000.- Ft, azaz kettőszáznegyvenezer (!!!) forint. Ekkor meglátogattam a Pfaffboltot, és megvettem a Bűvössárkányt. ;-))


Ismerkedés
Hazahoztam, kicsomagoltam, melléültem és csak forgattam mint majom a staniclit, alig mertem hozzányúlni.
Körbebástyáztam magam az angol és a magyar nyelvű használati utasításával, nyomkodtam a gombokat, alig mertem lenyomni a pedált, szóval tisztára úgy viselkedtem, mint aki nincs teljesen magánál. De gondolom, nem vagyok egyedül ezzel az érzéssel, lelkesen tudnak bólogatni azok a varrótársak, akik a régi varrógépük után szembekerülnek egy ilyen kaliberű Csodával.
Próbálgattam az öltéstípusokat, tobzódtam. Másnap aztán végigvarrtam az összest egy nagyobb anyagdarabra, hogy lássam kivarrva mindegyiket. Még három év távlatából is előveszem olykor, hogy nézegessem. :-)


Tapasztalatok


Előnyök (számtalan sok van, a teljesség igénye nélküli felsorolás következik)
- felső anyagtovábbítás (IDT rendszer, Pfaff-szabadalom)
- tűpozicionálás
- automata tűbefűző
- szálvágó
- alsószál-fogyás figyelmeztető
- fémváz
- memória öltéskombinációk tárolására
- egylépéses automata gomblyuk
- öltéstípusokhoz info gomb
- mintatükrözés
- automata elvarrás a varrás elején és végén
- csatlakoztatható plexilap (külön megvásárolható quilt készlet)
- számtalan külön megvásárolható talp bizonyos varrásfeladatokhoz (applikálótalp, zsinórfelvarró-talp, ráncolótalp stb.)

Hátrányok (...vagy legalább is én annak érzem)
- kétszer fordult elő eddig, hogy bekapta az előző varrás végéről lelógó cérnát és bizony olyan leállást okozott nála, hogy szakszervizbe kellett vinni - még garanciális volt, nem mertem egyedül nekiesni :-(
- nem biztos, hogy hátrány, hogy 10-15 munkaóránként kér 1, azaz egy csepp olajat egy bizonyos helyre, de ha ez elmarad, akkor bizony hurkol a hátoldalon és bosszantó tud lenni, amikor nem veszem észre időben

S akkor következzen néhány kép:







2008. június 29., vasárnap

Varrósarok #6 - Cic birodalma

Miután végigvarrtam a házat, állandóan fel lehetett bukni a rongyokban mindenütt megszületett a döntés - a hálószoba egyik sarkát megkapom, ésaztáncsöndlegyen! :-))))) Más ide nem jár be rajtunk kívül, következésképp ha nagy a qpi, az sem zavaró a külvilág számára.
MrCic végtelenül jófej pasi, felőle akár késő estig varrhatok - akkor is, amikor ő már elaludt (bár sajnos, varrásra az utóbbi pár hónapban nem került sor).
A kuckómon túl sokat nincs mit ragozni, talán annyit, hogy az asztali lámpa már más, került be még egy-két kisfiókos szekrényke, de a "váz" a régi.
Holnap részleteiben is lefotózom a gépemet és akkor bemutatom a segítőmet.








2008. június 26., csütörtök

Ferdepántozás






A sarok képzési tudományt Hajnikrinek köszönhetjük!

Varrósarok #5

Nálunk a konyha végében az ablak alatt van egy reggeliző asztal, az a varrósarkom. Alsó polcain varródobozok, balra tükör, balra a falon fent a könyvespolcom, közösen a szakácskönyvekkel. Itt tartom a lefűzött cetliket is. (A könyvek között egy fűrész látható, azt nem én raktam oda.) A két hűtőszekrény tetején vannak a nagy karton anyagdobozok, a kisebb tartókban gombok, cipzárok és tömőanyagok. Még két régi bőrönd is van az egyik pult alatt, mellettük tartom a varrógépet dobozban. Anyagok még a padláson is vannak tematikusan zsákolva.


A konyhát különben főzésre használjuk, plusz a sarokban a hűtő alatt még egy sokfiókos iratszekrény van férjem kellékeinek, úgyhogy a fenti két kép ritka pillanatokat örökített meg. Varráskor persze az összes pultot is használom. Amikor anyagot keresek, az összes dobozt lepakolom létráról a pultokra, padlóra, meg a két bőröndöt is, aztán mikor itt tartok, mindig valaki megéhezik a családból és be akar nyitni az eltorlaszolt ajtón.

2008. június 25., szerda

Varrósarok #4


Varrósarkom!
A ház legmagasabb pontján, a tetőtéri legkisebb félszobát kineveztük gardrobnak. Ennek a felét foglaltam el. Hátránya egyetlen, bejár a férjem a ruháiért.!!!!!!!!!
Előnye: világos , télen meleg, minden kéznél van, én kiigazodom benne. Ülve mindent elérek . Ha nincs kedvem a nap végén összetakaritani, egyszerüen becsukom az ajtót.
Amugy ide csak kivételezettek léphetnek be. Mostantól Ti is ebbe a körbe tartoztok.Tisztában vagyok vele, hogy itt semmi nem csúcstechnika, és nem épitészeti és beltéri "dizájn", én mégis nagyon szeretek itt ücsörögni, és csinálni valamit.
/Exiefo/

2008. június 23., hétfő

Bruer gépe








Bemutatom JANOME MC 4800 varrógépet.

Nem is tudom, hol kezdjem miért esett a választásom őrá!
Nagyon szeretem az okos, jól kitalált, szépen, precízen kivitelezett gépeket. Ő ilyen!

Hát haladjunk kintről befelé:

Külcsín:

-Mivel nincs állandó varrókuckóm, pakolom ki-be a cuccaimat, fontos volt számomra a kemény tároló doboz, ami vigyáz a ,,kicsikémre"
-Van egy klassz tárolója a szabadkarnál és mindennek megvan a helye fent a cérnatartónál.
- Az egész gép nagyon egyben van, komoly súlya van, ez köszönhető fém alkatrészeinek.
- Masszív, megbízható fogantyújánál fogva lehet emelni függetlenül attól, hogy rajta van a doboz vagy sem.
- LCD kijelző
- Szabadkar

És a belbecs, a prospektus adatait írom le,csak kicsit logikusabban és a magán véleményemet, tapasztalatomat hozzáfűzve:

- 99 varróprogram+2 féle (írott és nyomtatott, kis és nagy) betűk és számok (összesen:233)
- stretch, overlock, quilt, stoppoló programok
- gumizó program, rejtett öltés (szoknya vagy nadrág aljának a láthatatlan felhajtásához)
- sorminták, körvonalas hímző minták, mintatükrözés (egyedi sorminták készítéséhez), memória (betűk vagy hímző minták összekombinálásához nagyon szép dolgokat lehet összehozni vele, és ha egy általunk kitalált kombinációt akarunk több helyre is felvarrni, nem kell mindig újra programozni.)
- automata egylépéses gomblyukvarrás (a gomb méretének megfelelő nagyságú gomblyukat automatikusan kivarrja)
szemes és rugalmas gomblyukvarrás
gomblyuk szélesség állítás (pl.:blúz)
- talpnyomás állítás (több réteg csúszósabb anyag összevarrásához)
- öltésszélesség- és hosszállítás (Na, még jó! :) )
- végsebesség állítás (kényes anyagokhoz, pontos varráshoz)
- tűpozíció alsó-felső állítás (forduláshoz vagy varrásközben anyag igazgatásnál nagy segítség, ill. az alsószál ennek a gombnak kétszeri megnyomásával hipp-hopp fenn van, jó tulajdonság)
- automata beállítás minden programhoz (gyári alapbeállítás minden programhoz, ez is nagy segítség, nem kell mindenfélét állítani, ha programot váltok)
- körforgós fekvő hurokfogó, nagyon könnyű befűzni
- tűbefűző (nagy találmány)
- szálvágó, na ez az, ami sosem hozott tűzbe
- automata elvarrás, nagyon gusztusos iciri-piciri csomót varr és máris megállítva a lebomlás.


Amit még vettem a géphez az egy 6000,-os szuper találmány. Mivel az én gépemben gyárilag nincs felső anyagtovábbító, de lehet kapni un. univerzális felsőanyagtovábbító talpat, ez tökéletesen megoldja a szendvics varrás problematikáját, a tanfolyamon egy öreg Veritas gépen varrok, arra is fel lehet tenni és gond nélkül dolgozik.

Volt hozzá minden talp tartozékként, kivéve az előbb említett felső-anyagtovábbítót.

Nagyon szépen, egyenletesen, csendesen varr, (még a cikis, nagyon vastag részeket is elnézi nekem és becsületesen levarr minden öltést!). Kezes jószág.

Japán gyártmány! Nem bántam meg!

(Ja! a képeken látszik a gép alatt egy szürke filc anyag, az azért van, mert állandóan tolom-húzom az asztalon, ahogy a munka fázisom kívánja és a kis gumi tappancsai ezt nem nagyon támogatták, ragaszkodtak elért pozíciójukhoz.)

2008. június 19., csütörtök

Ruhából szoknya


Volt egy kinőtt ujjatlan ruhám, amiből nagyon-nagyon gyorsan jó kis szoknya lett. Szeretem a szinét, nagyon kellemes anyaga van (len-viszkóz keverék), de menthetetlenül szűk lett mellben és hátban. Gondoltam, mi lenne ha levágnám a tetejét, derekába egy gumi és kész is. Nem vagyok gyakorlott varró, de azért ezzel elboldogulok. És ami a legjobb volt, hogy különösebb hezitálás nélkül ollót ragadtam, aztán fércelés, varrás. Nem mértem az időt, de kész volt nagyon hamar. Max. fél óra. Ilyen lett.

Varrósarok #3

Nálunk is a vagy anya varr, vagy a család eszik probléma merült fel a konyhaasztalon, úgyhogy kellett már egy saját, különbejáratú varrósarok.
A svéd áruházban találtuk ezt a munkaállomást, ikertestvére már bevált szg-asztalként.
Minimális átalakítás után kiválóan használható lett. Keretbe foglalja a szétszóródó varrós dolgaimat, tetején elfér az "irodalom", rekeszében a 2 nagy papírdobozban az anyagaim egy része. Nagy előnye, hogy az eredetileg a klaviatúrának szánt kihúzható polcon jól lehet dolgozni, összeállítani a darabokat, nem kell tologatni a varrógépet.
Tehát sikerült megvalósítani a tervet, bár a "saját"-ságból Eszti kedvéért gyakran engedek és nagyobb darabok szabásakor irány a régi jó konyhaasztal.

2008. június 13., péntek

Közös "zabos tarisznya"


Végre elkészült a zabos tarisznyám. Az eredeti szabás mintát nem követtem teljes egészében, ezért alig hasonlít a fazonja az eredetihez. Majd a következőnél.

2008. június 12., csütörtök

Varrósarok #2

Az enyém így néz ki. Bár egyre kevésbé férek el a komódomban, lassan lecserélem egy nagyszekrényre.

Varrósarok

Megmutatod a tiédet?

Ezzel a kérdéssel írtam egy posztot a saját blogomba. Aztán Ahamának az a remek ötlete támadt, hogy ezt akár ide is betehetnénk. És tényleg, miért ne?!
:o)
Szóval én szívesen megmutatom az enyémet, bár még mindig nincs kész teljesen. Tavaly novemberben készült el, édesapám, aki asztalos, készítette az én terveim alapján. /Tulajdonképpen ez volt a névnapi ajándékom. :o)/


Persze könnyű így tervezni, hogy az ember csak odaadja a kis rajzát, aztán a szakember pedig megcsinál mindent.
Szegény néha csóválta a fejét, tudniillik nálunk semmi sem szabvány méret szertint készült, de mi sem vagyunk átlagosak, miért pont a varrósarok lenne a kivétel? :o))

Szóval elkészült és én boldogan vettem birtokba. Azóta százszor átpakoltam már a benne lévő cuccaim egy részét, hogy mindig a legideálisabb képet lássam, illetve minden éppen kézre essen. Apa még készít nekem hozzá egy szuper kis cérnatartót is a mostani üzenőtábla helyére. Már csak azt nem tudom, hogy azok a dolgaimat hová teszem majd. :o))

Kíváncsian várom az újabb bejegyzéseket! :o) Ki hol alkotja a szebbnél szebb műveit!? ;o)

2008. június 6., péntek

Májusi közös táska, Agibo

Már régen varrtam saját kedvemre, s elvonási tüneteimet enyhítendő készült el ez a táska. Blogomban fázisfotókat is találhattok a varrás menetéről. Leírtam azt is, hogy mit csinálnék rajta másképp.

2008. június 5., csütörtök

Májusi közös, Exiefo táskája





Mivel most Exi nem tud jönni, bemásolom azt a szöveget, amit a blogjában írt a táskáról:

"kiváncsiság hajtott , meg tudom e csinálni, ugy, hogy a szabásmintát nemtudtam kinyomtatni. Ez lett belőle, és a maradékból egy nesszeszer.Ajándéknak szánom. "

Ha megnézitek a blogját, akkor a táska mellé meglátjátok, hogy milyen csodát csinált még :-)

(Amaranta)


Májusi közös, Amaranta táskája









Ezt a két anyagot nagyon szeretem külön-ülön, és most már együtt is. Véletlenül kerültek egymás mellé és akkor belém csapott a felismerés, hogy klasszak lennének együtt. A rózsás anyagra vékony melegítő közbélést vasaltam, hogy tartása legyen (köszönet az ötletért Kdattának) a közepét a rózsáknak gyöngyökkel öltöttem át, ez fogja hozzá a másik anyagot. A ferdepánt saját művem, még sosem csináltam ilyen hosszút, meg is égettem kicsit a kezemet a vasalóval (mert rajta hagytam a gőzt), de megérte. Nem kapott bonyolult tűzésrendszert, de nem is bírta volna el az anyag. Nekem tetszik, szeretem :-)